Reflexió

Reflexió, önreflexió

A szupervízióban és a coachingban egyaránt központi fogalmak a reflexió és az önreflexió.

(Jelentése, származása: a latin reflectere, reflexus (visszahajlít, hátragörbít) igéből.)

Mindannyiunkban megvan ez a történésekre és az önmagunkra irányuló figyelem, de nem egyforma mértékben és minőségben. Az önismereti munkában cél, hogy fejlesszük a tapasztalatainkra, a gondolatainkra, érzéseinkre és cselekedeteinkre irányuló figyelmünket, és képesek legyünk ezek megfogalmazására és értelmezésére.

Ottlik Géza így mondja ezt másképpen:

"A régi hosszú unalmas délutánok ahhoz kellettek, ami tulajdonképpen az ember élete. Hogy végiggondolhasd, hogy is volt, ami volt. Hogy elrakd magadnak, ami történt veled és körülötted, amit tapasztaltál vagy csináltál. Az érdekes délután nem jó erre: azt majd holnap gondolod végig. Újra és ismételten újra és újra kell végigmenned a dolgokon, nem is annyira az eszeddel, hogy mi volt, ami volt, hanem az érzéseddel, hogy milyen volt, hogyan volt? (Előbb ismerősségeket csinálsz belőlük magadnak s abból már valamilyenségeket: így tisztázódnak, tevődnek helyükre a dolgok. Így építed az életed áttekinthető rendjét, gyarapodó műalkotását.)

A világ ismeretlen, új hely (mondja Medve) – az ember ámulva nézi, tátja a száját, aztán eltűnődik, mi is volt, hogy-s-mint volt. (Aki csak tátja a száját és ennyiben marad, a szájtátásnál – ha van ilyen –, az már igazán ritka nagy mamlasz.) Ehhez azonban, hogy mi is volt, egy szusszanásnyi nyugalom kell. Mindenesetre, hogy kívülről nézhesd. Hát ez nem volt meg, rettenetesen sokáig."

Ottlik Géza: Buda, Európa Könyvkiadó, Bp., 1993 (35. o.)