A félelem alaptípusai
A félelem alaptípusai
Fritz Riemann 1961-ben "A félelem alaptípusai" című munkájában kifejti, hogy a félelem az ember egyik legalapvetőbb érzése. A félelemre válaszként létrehoztuk a mágiát, a vallást, a tudományt, melyeknek célja a félelem leküzdése, legalábbis elviselése. A félelmeink az egzisztenciánkhoz tartoznak, a függőségeinket és a haláltudatunkat tükrözik. Szükséges volt az embernek ellenerőket kifejleszteni, bizalmat, tudást, bátorságot, reményt, hitet, szeretetet, melyekkel legyőzheti a félelem érzését.
A félelmeink természetét Riemann kozmikus metaforával érzékelteti, úgy, hogy az embert a Föld bolygóhoz hasonlítja. A Föld önmaga körül (rotáció) és a Nap körül (revolúció) is kering, amit egyfelől a nehézségi, centripetális, másfelől a centrifugális erő tart egyensúlyban. A lélektan nyelvén a bolygó mozgása egyszerre kifejezi az emberi individuációt és a kollektivációt. A mozgást eredményező erők tartósságot és ugyanakkor változást is képviselnek.
Ennek az analógiának a mintájára az életünk során négy alapkövetelménynek kell megfelelnünk.
1. Individuummá, azaz egyszeri és megismételhetetlen személyiséggé kell válnunk.
2. Képesnek kell lennünk kapcsolatokat teremteni a külvilággal, ki kell nyitnunk magunkat az élet, az emberek felé, cserekapcsolatot kell működtetnünk magunk és a környezetünk között.
3. Tartósságot kell teremtenünk, biztonságos, kiszámítható élet élésére kell törekednünk a változások világában.
4. Ugyanakkor szükséges, hogy képesek legyünk a változásra, a megújulásra, nyitottnak kell lennünk az újra, az ismeretlenre.
Ha egy koordináta rendszert képzelünk magunk elé, akkor az egymást középen metsző tengelyek végpontjaira helyezhetjük a fenti négy pólust. Így az egyik tengely a közelség-távolság, a másik tengely az állandóság-változás pólusok között húzható.
Riemann a fenti négy követelményhez kötötte a négy alapvető félelmünket.
1. Félelem az odaadástól, az énem elvesztésétől, a másikban, másokban való feloldódástól, a függőségtől. Ennek a félelemnek az elhatalmasodása eredményezi a skizoid személyiséget.
2. Félelem az önmagammá levéstől, az egyedülléttől, az elszigetelődéstől, attól, hogy védtelenné és kiszolgáltatottá válok. Szélsőséges esetben ez a félelem depresszív személyiséget eredményez.
3. Félelem a változástól, mint múlandóságtól, félelem a bizonytalanságtól a kiszámíthatatlanságtól. Ha ez határozza meg az alapviszonyulást, akkor kényszeres személyiségről beszélhetünk.
4. Félelem az állandóságtól, végérvényességtől, a szabadság elvesztésétől, félelem attól, hogy vannak dolgok, melyek végesek és változatlanok. Ennek a félelemnek az eluralkodása esetén létrejön a hiszteroid személyiség.
Minap az egyik szupervíziós csoportban a hozott eset kapcsán a félelemről beszélgettünk, arról, hogy a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek mikor, milyen félelmeket élnek át... Végül eljutottunk oda, hogy a közelség-távolság és az állandóság-változás tengelyek által alkotott, képzeletbeli koordináta-rendszerben ki hova helyezi magát... Ez már önismeret...
Végül egy lehetséges kapaszkodó Hamvas Bélától:
"…nem félek – a félelem fél bennem. Vagy még helyesebben: ez a megfogalmazás, hogy én félek, igen pontatlan. A pontos megfogalmazás ez: magamat a félelemmel összetévesztem. S ez most bennem fél. És ezért én abban a hiszemben vagyok, hogy én félek. Mindez azért van, mert magamat a félelemmel összetévesztettem." (Unicornis – Summa Philosophiae Normalis)
